Ne csak az áraink, hanem a fizetésünk is legyen európai! Nem mondhatunk le arról, hogy Magyarország felzárkózzon az Európai Unió fejlett államaihoz. De hogyan?
Amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor mindannyian örültünk, hogy Magyarország – annyi bizonytalankodás, oly hosszú történelmi útkeresés után – végül a Nyugatot választotta (választhatta) a Kelet helyett. Úgy éreztük, hogy Magyarország sokkal közelebb áll Ausztriához, Belgiumhoz, Németországhoz, mint mondjuk Ukrajnához, Fehéroroszországhoz vagy Azerbajdzsánhoz – mind kulturálisan, mind a gazdaságilag. Örültünk, hogy végre Magyarország hivatalosan is ahhoz a körhöz tartozik, amelyhez kulturálisan, földrajzilag korábban is tartozott. Abban is bíztunk, hogy Magyarország immár visszavonhatatlanul rálépett arra az útra, amely elvezet a fejlett európai országokhoz való felzárkózáshoz.
Azonban ma, 2014-ben sajnos Ausztria sokkal távolabbinak, Ukrajna sokkal közelebbinek tűnik, mint 10 évvel ezelőtt. Leszakadásunk Európától letagadhatatlan. A tét pedig nagy.
Magyarország lemaradt
Uniós csatlakozásunk tizedik évfordulójára az orgio készített egy összeállítást arról, hogyan maradtunk le. Akár a vásárlási szokásokat nézzük, akár a szomszédainkhoz képest is elöregedő autóállományt, akár az egy főre jutó GDP-t, akár a nettó kereseteket, a kép ugyanaz: leszakadás, miközben a térségben korábban jócskán mögöttünk álló társaink is lehagynak bennünket. Sajnos azonban régiós társainkhoz képest egyedülállóak vagyunk abban a tekintetben is, hogy nálunk nőtt egyedül 2005 és 2012 között az elszegényedéssel fenyegetettek száma.
Ezek fényében 10 évvel az uniós csatlakozásunkat követően a bérből és fizetésből élők életfeltételeinek javítása, a szolidaritás mellett elkötelezett – azaz baloldali – politikai erő nem teheti meg azt, hogy a bérfelzárkózás kérdését nem teszi az uniós választási kampány témájává. Éppen azért, mert helyzetünk nehézségét tudva és érezve mégis azt kell gondolnunk: nem lehet, nem szabad Magyarország felzárkózásáról lemondani. Nem törődhetünk bele, hogy „Európa hátsó udvara” legyünk. Nem törődhetünk bele, hogy az árak az uniós átlag felé tartanak, a bérek azonban nem. Nem mondhatunk le arról a törekvésünkről, hogy a hazai bérek az uniós átlaghoz közeledjenek. Nem törődhetünk bele, hogy Magyarország csak egyszerű összeszerelő munkával kapcsolódjon be a globális értékláncba, mert ennek következménye az alacsony bérszínvonal, a jogok nélküli munkavállalók, a társadalom végső elnyomorodása. Magyarország jelenleg történelmi zsákutcában halad.